Elmerengtem a minap, hogy mihez is kezdenék, ha temérdek pénzt nyernék és bármit megengedhetnék magamnak. Hogy miután körbeutaztam kétszer a világot, homárt ettem kaviárral, saját könyvtárszobát építettem és masszőrt szerződtettem a beállt hátam kimasszírozására vajon hogy lenne a tovább? Arra jutottam, hogy létrehoznék egy alapítványt, amely hajléktalanoknak adna esélyt az új életre. Motivációjuk felmérése után képzési rendszerben és személyiségfejlesztő munkában lehetne részük, az első munkahely megszerzéséig pedig az alapítvány lakhatást biztosítana nekik. Méltósággal tudnák újrakezdeni  a lejtőnek indult életüket. Nagyon szépnek találom, amikor valaki lehetőséget kap kiemelkedni a környezetéből és kiteljesedhet a benne lévő számtalan lehetőség. Vannak ilyen műsorok a TV-ben is roma fiatalokról például.

Hogy normális vagyok-e, mert úszkálhatnék akár delfinekkel a naplementében tapsikolva az idők végezetéig? Egy idő után kevés lenne nekem. Mert igazán az villanyoz fel, amikor lelkeket emelkedni és kapcsolódni látok. Ilyenkor érzem, hogy a helyemen vagyok.

Valahogy néhány kriminális hír hallatán, amikbe kitartó próbálkozásom ellenére belefutok, az fordul meg a fejemben, hogy szegény.. mekkorát hibázott és ennek most ihatja a levét élete végéig. Mert hibázni könnyű. Elgondolkoztál már azon, hogy aki a kapualjban fekszik a minusz tízben takaróba burkolva, vajon mit "követett el", amiért minden reggel ott ébred? Valószínűleg rossz döntések sorozatát hozta. Egyszerűen nem volt olyan eszköztára, amellyel a megfelelő eredményt érte volna el. Rengeteg probléma és nehéz élethelyzet valójában nem más, mint rossz választások eredménye. Ezek az emberek pedig segítségre szorulnak, hogy megtanuljanak másképp választani. De valahogy azt látom, a társadalom nagyon szigorú a számkivetettekkel szemben. Ehhez hasonló mondatokat szoktam hallani: „Minek adjak neki pénzt, úgyis elissza?” Ember, mégis mit csináljon belőle? Vegyen jegyet az operába? Kezdjen el lakásra gyűjteni?

Amikor ítélkezni vagy címkézni készülsz, inkább állj meg és adj hálát, amiért Te kedvezőbb élethelyzetben vagy. Nem hibáztál még ekkorát, pedig hibázni könnyű. Más utat járhattál be, mert egészségesebb környezetben nevelkedtél, ahol megtanultál többnyire megfelelő döntéseket hozni és ahol képezhetted magad, hogy aztán olyan munkát vállalj, amiből megélsz és nem az utcán kell tengődnöd. A bíráskodás helyett megpróbálhatod, hogy szétnézel  környezetedben, ki szorul segítségre. Lehet, hogy elég egy szép szó, megdícsérni a kollegád új frizuráját, amikor lógó orral érkezik reggel, megkérdezni a táskás szemű szomszéd kismamát, hogy játssz-e egy órát a gyerekével, amíg ő kicsit utoléri magát, elcipelni egy idős néni szatyrát a sarki bolttól hazáig, bármi. Korlátlan lehetőségeid vannak!

Közeleg az adventi időszak, ilyenkor mindenkire rátör az adakozhatnék, pedig a jótett és a másik felé fordulás nem feltétlenül kell, hogy pénzadományt jelentsen. Azt meg végképp nem értem, miért csak decemberben nő meg az empátia. Júniusban talán nem ér éhezni vagy magányosnak lenni?

Néha épp azért kellemes másokra mutogatni, mert attól többnek érezheted magad és ezáltal a szorongásod csökken. Ha a másikat jól leértékeled, nem lesz nehéz magadat különbnek érezni, arról nem is beszélve, hogy amíg másokkal vagy elfoglalva, addig sem kell szembenézned saját árnyoldaladdal. Ez is egy döntés. De dönthetsz úgy is, hogy attól leszel különleges és bátor, hogy a kezedet nyújtod. Ettől garantáltan hosszabb távon fogod magad jól érezni. 

Az ítélkezés népszerű hobbi, különösen a másik háta mögött. Persze olyanok is vannak, akik mellüket verve gázolnak bele nyilvánosan a másikba, mondván: én őszinte vagyok, ami a szívemen, az a számon. Hát nagyon nem mindegy, hogy valóban őszinteségről, vagy tapintatlanságról van szó. Véleményed kifejezésének szabadsága csak akkor hasznos, ha felelősségvállalással társul, azaz inkább épít, mint rombol.

Az hajlamos bántani a másikat, aki vacakul van. Aki elégedett, az nem mások piszkálásával van elfoglalva, hanem vígan éli az életét. Ha nem lefele nyomod a környezeted, hanem figyelsz rájuk és tanulsz tőlük, jó úton jársz egy teljesebb, élhetőbb élet felé.

Elsősorban magadat monitorozd folyamatosan. Fordítsd vissza figyelmed a belsődre és kérdezd meg magadtól: Mi is van most valójában? Mi történik bennem? Miért van szükségem rá, hogy mások megítéléséből merítsek erőt? Kereshetsz inkább egy olyan erőforrást magadban vagy a környezetedben, ami emel és tölt, mert az áskálódás csak még mélyebbre húz.

Két üzenetet igyekeztem megfogalmazni írásomban, az egyik a sokszínűség dícsérete. Annyi félék vagyunk, különböző személyiséggel és megküzdési mintákkal, ünnepeljük ezt a sokszínűséget és tanuljunk egymástól. A másik pedig a nyílt szív és az összefogás ereje a magányos küzdelemmel és könyökléssel szemben. Persze önmagában paradoxon, hogy az itt leírtakkal magam is ítélkező hajlamúnak tűnhetek az ítélkezők felett. Ugye-ugye, nem könnyű ez :)

Ha már a télnél tartunk, mi lenne, ha szilveszterkor a szokásos fogadalmaid helyett elhatároznád, hogy egy hónapig minden nap emelsz egy kicsit valakin. Nem is kell, hogy tudjon róla, akkor is jól fogod magad érezni. Mert pozitív cselekedeteid a negatívakkal egyetemben visszahatnak rád. Nálad a döntés, hogy minek a jelenlétét erősíted életedben.

Írta: Takács Magdolna, önismereti és életvezetési tanácsadó 

Ha szeretnéd önismereted mélyíteni, vagy elakadásokkal küzdesz, a Kapcsoló Facebook oldalán megtalálsz.