Régóta tervezem, hogy írok egy cikket kezdő anyaságom kálváriájáról. Egyetlen célom ezen írással segíteni azoknak, akik az elején vannak még tele bizonytalansággal, és nehezen találják magukat a rengeteg irányelv és új nevelési hullám útvesztőjében. Kötődő nevelés, kapcsolódó nevelés, hordozás, együtt alvás, szoptatás, hormonális hullámvasút és alvásmegvonás. Hirtelen ezek és hasonló témák határozzák meg az életed, és Te csak kapkodod a fejed az információ dömping közepén csücsülve, leharcolt testtel és lélekkel. Én legalábbis így éreztem magam a fiam születése után egy jó darabig. Milyen jó lett volna akkor őszintén beszélgetni hasonló cipőben járókkal, de az első pár hónapban nagyon elszigetelt voltam. Télen szültem, fizikailag lepukkantam, így jó darabig ki sem mozdultam otthonról. 

Hogy kezdő anyaként milyen voltam? Tanácstalan. És ha ennek a tanácstalanságnak véletlenül hangot is adtam, százával akadtak önkéntes bölcsek a környezetemben. Nekem például kevés volt a tejem és a számtalan kipróbált praktika ellenére sem lett több. Életem egyik legnagyobb hibája volt akkoriban végighallgatni a frissen szoptatási tanácsadónővé avanzsált barátnőm 50 perces telefonhívásait, melyek után a pokolban éreztem magam. Teljes kétségbeesés, úristen, mi lesz a gyerekemmel ha tápszert is kap, nem alakul ki a megfelelő kötődés, beteges lesz, stb. Így utólag viszont azt gondolom, jobban jártunk volna mindketten, ha nem görcsölök a szoptatáson, hanem nyugodtan, szeretetteljesen tudok felé fordulni, bármivel is itatom éppen. Azt hiszem, csemetém számára a legfontosabb az volt, hogy én jól legyek. Minden rezgésemet érezte, egy entitás voltunk, így az én lelki békém vagy békétlenségem az ő ordításában tükröződött. De abban a hormongőzös állapotban bizonyos dolgok nekem nem jöttek zsigerből. Ilyenkor jól jött volna egy támogató anya közösség, ahol megoszthattam volna bánatom és bizonytalanságom és láttam volna, mások hogyan csinálják.

Szerencsémre a tanulást nem adtam fel és a suliban a csoportozásokon körülvevő támogató közeg rengeteget segített az új élethelyzetemhez való alkalmazkodásban. Hisz valljuk be, egy gyerek születésétől kezdve új időszámítás kezdődik, teljes mértékben átalakul az élet. Már akkor, ott megfogadtam, hogy egyszer létrehozok egy támogató csoportot édesanyák számára, ahol kendőzetlenül megoszthatják aggodalmaikat, problémáikat és kérdéseiket egymással. Ahol rivalizálás és észosztás nélkül, egymást emelve kaphatnak válaszokat, és érezhetik: nincsenek egyedül a problémáikkal.

A közösségi oldalakon ugyan számtalan anya csoporthoz lehet csatlakozni, de ezekkel az a helyzet, hogy igazán nem lehet mélyre menni. Inkább hétköznapi helyzeteket oszt meg mindenki, lelkizésre nem nagyon láttam példát. Ezekben a csoportokban három típusú emberrel találkoztam: a Szent, az Ítélkező és az Óvatos. A Szentek számára földi paradicsom a gyereknevelés, mindent felülírnak a gyerek aktuális igényei, kerek a világ és abszolút megtalálják a helyüket ebben a szuperrendszerben. Na a velük való értekezés egyenes következménye, hogy egy szörnyetegnek érzem magam. Ugyanis én nem ebbe a csoportba tartozom. A következő típus, az Ítélkező rögtön rárepül a gyenge pontodra, és ügyesen odaszúr, akárcsak egy szót, amitől megsemmisülsz. Mert nyilván az az egyetlen és hibátlan út, amin ő jár. Az Óvatosok mindezt a háttérből figyelik, hallgatnak, de ha összebarátkozol velük, megosztják veled, hogy ők is hasonló problémákkal küzdenek, csak nem dobják be a témát a közösbe, hogy mások csámcsoghassanak rajta.

Én úgy látom egyébként, hogy minél szélsőségesebb egy nevelési elv, annál erőszakosabbak a képviselői. Vajon miért csinálják? Talán maguknak is próbálják bizonygatni, hogy nem egy baromság mellett köteleződtek el?

A kedvencem pedig az, amikor olyan osztja az észt, akinek nincs gyereke. Honnan, de tényleg honnan tudná valaki, hogy milyen egy gyereket nevelni, együtt élni vele a nap minden egyes percében és az év minden napján, akinek nincs sajátja? Talán látta már néhányszor, hogy a bátyja, szomszédja, gyerekkori barátja hogyan csinálja? Persze, nekem is voltak csodálatos elveim, melyeket egészen addig be is tartottam, még nem született gyerekem..

A gyereknevelés, mint minden, személyiségfüggő. Fontosnak tartom, hogy érezzék a nők, ebben is van választási lehetőségük. Nem lehet kimondani kerek-perec, ki mitől rossz vagy jó anya, nincsenek mindenki számára egyaránt pöpecül működő módszerek és irányelvek. Mert az egész egy dinamikusan változó, rengeteg összetevőből álló, minden esetben egyedi helyzet. Ahogy a gyermeked is egyedi és senki nem mondhatja meg különböző nevelési elvek és könyvek alapján, hogy számára személy szerint mi a tökéletes megoldás.

Vajon mivel jár jobban egy gyerek? Ha van egy frusztrált anyja, aki áldozatszerepbe helyezi magát és napi 24 órában próbál megfelelni, vagy ha egészséges, stabil pszichével tud beleállni a helyzetbe, elkövet kisebb-nagyobb hibákat és közben fejlődik a személyisége?

Ha szeretnél csatlakozni anya-csoportunkhoz, itt megteheted: 
https://www.facebook.com/kapcsolotakacsmagdolna/photos/a.727316890776676.1073741828.717221838452848/787126884795676/?type=3&theater

Írta: Takács Magdolna, önismereti és életvezetési tanácsadó